2009. december 21., hétfő

Vendégségben és utána végre itthon

Kedves Amanóba, hogy válaszoljak kérdésedre: bizony, halálra voltam kényeztetve :DDD. Az úgy volt, hogy a gazdiék végül tényleg elrepültek Las Vegasba, és én meg Steve bácsihoz kerültem. Neki van egy hét éves fia, a barátnőjének pedig egy hét és egy négy éves fia. Így aztán állandó felhajtás és ricsaj volt, mindig versenyeztek, hogy ki vigyen sétálni, aminek persze nagyon örültem, mert én azt sem bánom, ha egy nap tízszer megyünk sétálni. Legalább jut belőlem mindenkinek :)))

Aztán azon is ment a vita, hogy kinek az ágyában aludhatok, mert az biza kitüntetés volt, hogy este kit választok. Itt például a négy éves Ryan ágyában durmolok:

Szóval nagyon jó buli volt, és egy percig sem unatkoztam. Aztán hazajött Elliott, de nem sokkal később visszament Las Vegasba. Ekkor sajnos nem Steve bácsi vigyázott rám, mert ő is ment Elliottal bulizni. Így aztán Denis és Elisabeth vettek gondjaikba egy hétre. Nekik van egy nagy macsekjuk, még nálam is nagyobb! (Na jó, azért az nem olyan nehéz.) Nagyon jól kijöttünk és együtt aludtunk :))) Hihi, nem úgy, én ugye úgy nem tudok, mert a golyóimat levágták :( Meg egyébként is, mi lenne az, kutyka? :D

Aztán most már hazajött gazdi is, úgyhogy minden happy, visszatért minden a régi kerékvágásba!