2009. május 28., csütörtök

Büdi vagyok

Mint kiderült, az nem görény, hanem bűzös borz. Egyébként nagyon szép állat. És még csak nem is az após fészere alatt lévő spriccelt le...

Mondom én, hogy helyes kis állatok. Szerintem ez egy kölyök képe, ennél nagyobbra nőnek, akkorára, mint én.

Az úgy történt, hogy tegnap este addig ástam a kapu alatt, míg ki tudtam szökni. A garázs környékén találkoztam bűzös borz pajtival, aki szintén a szemétben lévő csontokra utazott, ahogy én is. De azok az én csontjaim, a mi szemetünkben voltak. Ezzel ő nem értett egyet, ekkor következtek a bonyodalmak. Szerencsére csak messziről kapott el a spricceléssel, de ahhoz éppen eléggé, hogy olyan büdös legyek, amilyet még ember nem érzett.

Sírtam, a gazdi ajtaja előtt, ő kinyitotta, beengedett. A gazdi még sosem érzett bűzös borz szagot, ezért nem tudta, mi történt. Lemosta a szememet kétszer is, mert azt látta, hogy nem tudom kinyitni. Azt hitte, valami olajba estem bele, ahhoz hasonlított a szaga.

Aztán tíz perc múlva megjött Elliott. Belépett, és kérdezte a gazdi, hogy "milyen szaga van a bűzös borznak?" Mire Elliott mondta, hogy ilyen. Amikor megtudta, hogy én vagyok a bűnös, ki lettem tessékelve a kertbe, gazdinak fürdeni kellett, minden ruhát kimosni, a bolhanyakörvem is repült a kukába. A gond az, hogy nem jön valami egyszerűen le az ember kutyájáról ez a szag. Hetekig, sőt, több hónapig is bűzlik. Na de gazdi rákeresett az interneten, és kiderült, hogy hidrogén-peroxiddal (amivel az emberek a hajukat szőkítik), szódabikarbónával és mosogatószerrel kutyult csodalötty lehozza. Mindez éjjel fél egykor.

Tehát én a kertben, gazdiék meg indulnak az éjjel-nappali boltba beszerezni a lemosásomhoz szükséges szereket. Ennek tetejébe egész nap esett, még jó, hogy van kutyaházikóm. Este már nem akart a gazdi lemosni, mert meg is kell száradnom, kint meg esett az eső, úgyhogy büdösen aludtam a kertben a házikómban. Ma reggel aztán kétszer is le lettem mosdatva a csodamix-szel. Most már beengednek a lakásba, de csak a saját ágyamban lehetek. Még mindig bűzlök kicsit.

A gazdi abban reménykedik, hogy megtanultam a leckét, és békén fogom hagyni a bűzös borzokat eztán. Háááááát... az akkor is az én csontom volt, nem volt joga elvenni...

1 megjegyzés:

  1. Szia,

    Most találtam a blogodra... mert a mi kutyusunkat is épp most fújta le egy bűzös borz és szagtalanítót keresgélek a neten.
    Nekünk ismerősök a paradicsomlevet ajánlották. Elég horrorul nézett ki a fürdetés, de valamennyire használt... bár még mindig büdöske egy kicsit. :)

    VálaszTörlés